Pályaorientációs nap

Pályaorientációs nap
Pályaorientációs napot tartottunk

Pályaorientációs napot tartottunk, így ezen a tanítási nélküli munkanapon diákjaink megismerkedhettek számos szakma szépségéről. Talán közelebb került hozzájuk a szakma; pontosították magukban jövőképüket és helyüket a jövőben, a jövő társadalmában. A nap elején osztályon belüli munka (kérdőívek és kisfilmek) segítségével tudhatták meg a diákok, hogy ők maguk milyen erősségekkel és gyengeségekkel rendelkeznek, melyik szakma lenne nekik igazából a legmegfelelőbb.

A nap folytatásában mindhárom ágazatunk tanulói számára rendeztünk izgalmas és érdekes előadásokat. Külső előadóinknak köszönhetően a Közgazdasági vonalon tanulók a NAV szakembereinek előadását hallgatták az ügyfélkapuról (közben regisztrálhattak is az ügyfélkapura), a bankszakmáról beszélgethettek. Az informatika ágazat diákjai az ITSH két hálózati szakemberei által bemutatott életpálya utat, lehetőségeket hallgathatta meg, a turisztika szakosak pedig szállodákat (Hunguest Hotels Zrt szállodáit) látogattak meg.

A nap zárásaként a Hotel Atlantis szálloda informatika rendszerét láthatták az érdeklődő diákok, ismerkedhettek meg egy érdekes előadás keretén belül egy okos Hotellel.

Bízunk benne, hogy ez a nap közelebb vitte diákjainkat a jó döntéshez, ahhoz, hogy magabiztosan tudják majd, pontosan mivel is akarnak foglalkozni a szakmán belül.


2019-01-30 10:14:52
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
rendezvények
informatika
közgadaság
GINOP
turisztika
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
TOVÁBBI HíREINK
 
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
 
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
 
Ballagás 2022.04.29
Ballagás 2022.04.29
 
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
 
DÖK nap 2022.04.13.
DÖK nap 2022.04.13.
 
Fordított nap az iskolában
Fordított nap az iskolában