Országos Egyéni Diák Sakkolimpia Bajnokság

Országos Egyéni Diák Sakkolimpia Bajnokság
Bagdi Márta (10.B) hetedik helyen végzett a sakk diákolimpián.

Idén március 28-tól 30-áig volt került megrendezésre az Országos Diákolimpia, melynek a miskolci Rendészeti Szakközépiskola adott helyet. Az összes kisebb csoportot beleszámolva (amatőr-értékszámos, azon belül fiú-lány, és ezen belül kor szerint) 24 csoport, és minden csoportban átlagolva 15 versenyző vett részt a megmérettetésen. Míg ennyi embernek lerendezték a nevezését az nem volt kevés idő, ezért az első nap csak a regisztrációról szólt.

A második nap egy ünnepi megnyitóval kezdődött, amiben részletesen elmondták a versenyen kimenetelét, vagyis hogy összesen 9 forduló lesz - és pár feltett kérdésre is választ kaptunk. Aznap hat forduló zajlott le, amiből nekem sikerült hármat meg is nyernem.

Harmadnap, a maradék három forduló lemente után összesen 5 pontom lett, ezzel 17 versenyző közül a korcsoportomban bebiztosítottam magamnak a 7. helyet, ahonnan nem is mentem sehová!

 

Tapasztalataim, amiket a versenyen szereztem:

Légy barátságos olyanokkal is, akiket esetleg nem ismersz! Ki tudja, mit kapsz érte cserébe?! ”Jó tett helyébe jót várj!”

Légy határozott és önbizalommal teli, bármilyen szituáció is következik be!

Keresd mindennek a jó oldalát! Hidd el, ha nehezen is, de megtalálod!

Ne térj el a régi megszokott szokásaidtól, ha azok beválnak és egyszerűbbé teszik a probléma megoldását!

 

Bagdi Márta 10.B


2018-04-17 19:12:02
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
versenyek
TOVÁBBI HíREINK
 
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
 
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
 
Ballagás 2022.04.29
Ballagás 2022.04.29
 
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
 
DÖK nap 2022.04.13.
DÖK nap 2022.04.13.
 
Fordított nap az iskolában
Fordított nap az iskolában