Első előadásunk, mely az "Építsünk okosházat fillérekből" címre hallgatott, sok érdeklődőt vonzott be iskolánkba. Biri Imre Intézményvezető Úr köszöntése után kezdetét vette az érdekes előadás, melyet Kerékgyártó Tamás és Kiss István tanár úrak tartottak.
A 90 perc alatt a legegyszerűbb led villogtatástól eljutottunk az álmennyezeti lámpa fényre, mozgásra és tapsra történő felkapcsolásáig, egy ventilátor hőmérséklettől függő kapcsolásáig. Kiss István tanár úr érdekfeszítő előadása alatt betekintést nyerhettünk az Arduino mikrokontroller programozásába, szenzorok értékeinek kiolvasásába, különböző, mindennapi életünkben használt eszközök vezérlésébe. Mint ahogy Ő is hangsúlyozta, ezek az eszközök mind pár száz, vagy ezer forintos tételekbe kerülnek, az egész projekt kialakítása (ház okosítása) jóval 10.000 forint alatt maradt.
A ház szenzorokkal történő okosítása után Kerékgyártó Tamás tanár úr tette fel az i-re a pontot; megmutatta, hogy kell a már okosnak mondható házban lévő eszközöket az Arduino lapkán keresztül, Internetről irányítani. Pár kattintással sikerült beállítani, hogy egy sima web böngészőn keresztül lehessen kapcsolgatni a szobában a lámpát, illetve mozgás esetén e-mailt küldjön nekünk az eszköz.
Természetesen sok nyitott kérdéssel zárult előadásunk, gondolok például itt a beforrasztott, végső formáját elérő megjelenési formáktól kezdve a biztonsági kérdésekre, melyek szóba is kerültek, annak egy-két megoldási lehetősége is, de megmutatni már nem volt időnk. Nem is kellett, hiszen célunk nem az volt, hogy egy kompett rendszer eladjunk a hallgatóság számára, hanem felkeltsük az érdeklődésüket az eszköz iránt, melyet iskolánkban diákjaink is tanulnak. Reméljük témánk elérte célját, és a hallgatóság számára egyértelművé vált: bármilyen, saját okos kütyü létrehozása igenis lehetséges, csak a képzelet szabhat határt neki. Úgy gondoljuk, hogy bárki, nevetséges összegből olyan dolgokat tud létrehozni és használni a mindennapi életében, mely megkönnyíti azt. Bízunk benne, hogy mindenki, aki velünk tartott, élményekkel gazdagodva, immár Arduinot beszerezve és programozva várja következő előadásunkat!