Helyesírási verseny Gyulán

Helyesírási verseny Gyulán
Tizenharmadik helyen végzett Gajdos Zsuzsa, 11.A osztályos tanulónk az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjében, Gyulán.

Az Implom József Helyesírási verseny már 1992 óta létezik. A verseny általában egy iskolai fordulóval kezdődik, majd a megyeivel folytatódik. Az idei megyei fordulót a debreceni Vegyipari Szakgimnázium szervezte. Miután kiderült, hogy – számomra meglepő módon – megnyertem a megyeit, egyenes volt az út a Kárpát-medencei fordulóig.

A döntőt Gyulán tartották meg idén is, ahogy minden évben. A távot vonattal tettük meg, Kardosné tanárnő és én.

Amikor megérkeztünk az Erkel Kollégiumba, azonnal becsekkoltunk. Megtudtuk a szobaszámunkat és megkaptuk az étkezéshez szükséges jegyeket. Mivel kiderült, hogy a diákok és a kísérők más-más kollégiumba vannak elszállásolva, ezért néhány diákkal el is indultunk a szálláshelyünkre.

Az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai ez alatt a három nap alatt rengeteget segítettek nekünk (mármint nem a versenyben, az jól jött volna). A feladatuk azzal kezdődött, hogy elkísértek minket a kollégiumunkig. A szükséges adminisztráció után felkerestem a szobámat, ahol megismerkedtem az egyik szobatársammal. Kipakoltunk a bőröndből, beszélgettünk, és rövidesen a másik két szobatársunk is megérkezett.

Megyénként három vagy négy versenyző jutott ki a verseny ezen fordulójáig, én mégis egy debreceni és két tatabányai lánnyal voltam egy szobában (mint később kiderült, a harmadik és negyedik hajdú-bihari diák fiú volt).

Nemsokára visszaindultunk a kísérők kollégiumába, ahol a va-csora és minden más étkezés is volt. Vacsora után visszatértünk a szobánkba, átnéztük a gyakorló-anyagainkat, majd amikor úgy véltük, hogy az agyunk helyesírás-kapacitása megtelt, áthívtuk a szomszédainkat és kártyáztunk. Reggel a kollégium nevelőjének hangjára keltünk. Elkészültünk, megreggeliztünk és elsétáltunk a Gyulai Polgármesteri Hivatalba, ahol a megnyitót tartották. Ezután jött a megmérettetés, a verseny.

A gimnáziumba átsétálva megkerestük a termünket, és vártunk. A tollbamondással kezdtünk, majd egy kis szünet után a feladatlappal folytattuk. A tollbamondás viszonylag könnyű volt (legalábbis lehetett volna sokkal nehezebb), a feladatlap azonban nehéznek bizonyult.

Délután néhány erkeles diák elkísért minket a gyulai várhoz, ahol az idegenvezető bemutatta nekünk a vár termeit, és elmesélte a vár érdekességeit és történetét. Ezt városnézés követte, amin mi nem vettünk részt, mivel az ottani Almássy-kastély megtekintése kecsegtetőbb lehetőségnek bizonyult. A kastély és a vár gyönyörű és a bennük lévő kiállítások is nagyon érdekesek és kreatívak.

Vacsora után az Erkel diákjai a közeli Zeneiskolában előadást tartottak a diákoknak és a kísérőknek. Volt többek között ének, tánc és színházi előadás is.

Ezt követően az ebédlőben néhány erkeles diák vetélkedőt tartott az érdeklődő versenyzőknek. Miután csapatokba rendeződtünk, rögtön meg is kaptuk az első feladatot. A nyelvi feladatok mellett (szóképlet, összetett szavak közös elő- és utótagjának keresése, szótagokból verssorok kitalálása) más feladatokat is kaptunk: minden csapat húzott egy közmondást, amit egy állóképben kellett bemutatnunk, hogy a többi csapat azt kitalálva pontot szerezzen. Nem kell mondanom, érdekes megoldások is születtek…

Egy másik feladat keretében minden csapat kapott egy verset, amit aztán némafilmként el kellett játszani (olyan verseket, mint a Tetemre hívás, az Arany Lacinak vagy A Magánossághoz).

A vetélkedő nagyon jó hangulatban telt, és a csapatok is összekovácsolódtak. Este szabad program volt; néhányan nekimentek a gyulai éjszakának, néhányan a hosszú nap után azonnal nyugovóra tértek, míg mások (többek között én is) összegyűltek egy szobába, beszélgettek és játszottak.

Szombat reggel tartották a díjkiosztót, ahol a sok közös program miatt szinte minden versenyző sikerének őszintén tudtunk örülni. Átadták az Implom-díjakat,  szóltak pár szót a versenyről általában, és néhány érdekes adatot is kaptunk: a 117 versenyző közül 64 fő 80%-nál több pontot ért el! Ez után az információ után igazán megtisztelőnek éreztem, hogy részt vehettem a versenyen, és hogy idáig eljutottam.

A három Gyulán töltött nap igazán tartalmasan és izgalmasan telt. Csak ajánlani tudom minden diáknak, hogy vegyen részt legalább egyszer egy országos versenyen. Nem tudom visszaadni azt a barátságos, befogadó légkört, amivel egy ilyen verseny jár. A közös idegeskedés a verseny előtt, a közös étkezések, a fogmosás közben kialakult spontán beszélgetések, a sok program mind-mind élménydússá tette az együtt eltöltött időt.

Az Implom versenyt jövőre is megtartják. Én biztosan fogok még egyszer nevezni –  ajánlom a többi diák figyelmébe is!

 

Gajdos Zsuzsa

11.A osztály

 


2018-03-06 17:37:52
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
versenyek
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
TOVÁBBI HíREINK
 
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
 
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
 
Ballagás 2022.04.29
Ballagás 2022.04.29
 
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
 
DÖK nap 2022.04.13.
DÖK nap 2022.04.13.
 
Fordított nap az iskolában
Fordított nap az iskolában