Hajdúszoboszló testvérvárosába, Dicsőszentmártonba látogattunk el 10 diákunkkal 2018. november 26 – 30. között. A programot a GINOP-6.2.3-17 -2017-0006 pályázatnak köszönhetően tudtuk megszervezni. Célunk és a pályázat célja is az volt, hogy a testvériskolánkban folyó munkát megismerjük, diákjainkkal tapasztalatokat szerezzünk, majd bemutassuk a nálunk folyó digitális kompetenciákat erősítő módszereket. Öröm volt átélni testvériskolánk dolgozóinak, diákjainak szívélyes, vendégszerető fogadtatását, figyelmességét, melyet ezúton is köszönünk! Külön köszönjük az iskola vezetőségének és tantestületének azt a bánásmódot, amiben részünk lehetett, a baráti fogadtatást és vendéglátást.
A National Instruments jóvoltából 7 darab ev3-as LEGO robottal érkeztünk az iskolába, ahol ilyen eszközöket még sosem láthattak. A robotok összeszerelését és programozását diákjaink segítségével testvériskolánk diákjai végezték el olyan eredménnyel, amilyet álmunkban sem gondoltunk volna. Nyitottságuknak és motiváltságuknak köszönhetően pár óra alatt olyan robotokat tudtak építeni, melyekkel megrendezhettük a hét közepén, szerdán az első dicsőszentmártoni robot szumó versenyt. Jó hangulat, öröm és nevetés közepette történt tanulás közben a delegációt kísérő Biri Imre tagintézmény-vezető úr és Kerékgyártó Tamás gyakorlati oktatásvezető a kollegákkal kötetlen beszélgetés keretei közt tudták kicserélni oktatási tapasztalataikat, jó gyakorlataikat. A LEGO robotok használata nem csak a számítógépes programozás megértését segíti, hanem a logikus gondolkodás, kreativitást is erősíti, sőt, bevezetés a mérnöki munkába. Bízunk benne, hogy látogatásunk során sikerült olyan technikákat mutatnunk testvériskolánkban tanító kollegáknak, melyeket Ők is alkalmazni tudnak majd intézményükben.
Diákjaink így emlékeznek vissza az elmúlt pár napra:
„2018.november 26-án reggel 7 órakor indultunk Dicsőszentmártonba, testvériskolánkhoz. Bepakoltuk bőröndjeinket és a robotokat a buszba. Mindenki izgatottan várta, hogy milyen lesz ez az 1 hét, de mivel Igazgató Úr már járt itt és mesélt az ott tapasztalt elményeiről, így tudtuk, hogy nem lehet majd rossz... Odafelé úton, Kolozsváron megnéztük az ottani látnivalókat, majd kisebb vásárlás után folytattuk utunkat. Sok óra utazással megérkeztünk Dicsőszentmártonba, ahol már várt bennünket az iskola Igazgatója és Máthé Mária tanárnő. Szívélyes fogadtatás után, elfoglaltuk a hotel szobáit, kipakoltunk, felfedeztük a szállodát. Este szabadprogram volt. A finom vacsora után, ki a lobbyban beszélgetett, ki filmet nézett, volt, aki a szobában beszélgetett. Másnap meglátogattuk az iskolát, megismerhettünk diákokat, akikkel utána barátságok alakultak így 4 nap alatt is. Szerdán rendeztünk egy robotversenyt, az ottani diákok érdeklődve és lelkesedve kezdtek neki a robotok megépítésének, majd pedig izgulva nézték a versenyt. A verseny végére hatalmas jókedv alakult ki. Csütörtökön Máthé tanárnő kíséretében ellátogattunk Marosvásárhelyre és Segesvárra, megismerve azok történetét, illetve megnézni az ottani nevezetességeket. Pénteken nagyon rosszkedvűen indultunk haza, mivel olyan gyorsan eltelt ez az egy hét, de még ellátogattunk a Tordai Sóbányában, ahonnan mindenki feljőve "jobban" érezte magát, majd megálltunk vásárolni Körösfőn. Kerékgyártó Tamás Tanár Úr, nagyon sokat fotózott, hogy megörökítse ezt az 1 hetet.” (Szabó Orsolya, 10. B)
„Ami számomra a legkiemelkedőbben fog létezni az emlékezeteimben, ha majd visszagondolok a környékre és az eltöltött napokra, az a társaság lesz. Mikor a rengeteg méricskélő tekintet tüzében besétáltunk kedden az iskolába és kicsit félve szétnéztünk a helybéli diákokon gondolni sem mertem, hogy majd barátokra lelek. Akkor csak próbáltuk megismerni egymást, olyan kérdéseket tettünk fel magyarul, angolul vagy románul, - ami nálunk csak annyit jelentett, hogy hangosabban beszéltünk magyarul és közben mutogattunk – amikkel éppen behatároltuk a személyiségeket. Mikor néhányan kezdeményeztünk egy iskolán túli találkozás ötletét, ők lelkesedve beleegyeztek. Az első este megmutatták nekünk a város jellegzetességeit, sokat meséltek magukról, napjaikról és megdöbbenve figyeltük, mennyire befogadók és nyíltak. Persze sokszor nem értettük miről is beszélnek éppen, de fáradhatatlanul fordították nekünk a magyarul tudók és így mi is kivehettük részünket a beszélgetésben.
Az iskola és a programok utáni találkozások rendszeressé váltak. Vacsora után a szállodánál vártak minket és folytattuk beszélgetéseinket. Rengeteg kép készült rólunk, és újra megdöbbentett, hogy akik alig néhány órája ismertek minket, mennyire kedvesek voltak és azonnal szóltak Sanyinak, a fotósunknak, hogy örökítse meg barátságunk kezdetét. Mi vagyunk az élő példa arra, hogy egy délután alatt örökre szólható barátságok születhetnek, ugyanis mai napig tartjuk velük a kapcsolatot és tervezzük a következő találkozót.
Nem hittük volna, hogy ilyen emberekre találunk ilyen messze a határtól. Egy dolog biztos, a határt meghúzták, de a mi fejünkben ez túlmegy azon és újonnan megismert barátaink is ugyanúgy magyaroknak vallják magukat, mint mi.” (Kocsis Kamilla, 12. B)
