A kilncedik évfolyam kirándulása

A kilncedik évfolyam kirándulása
A Láthatatlan Kiállítást látogatták meg kilencedikeseink.

Itt állok a vasútállomáson, a BSZC Közgazdasági Szakgimnáziumának kilencedikes diákjaival és néhány tanárával, akiknek tanulmányi kirándulást szerveztek az alsós évfolyam osztályfőnökei.

A napot úgy kezdtük, hogy vonattal elmentünk Budapestre, ezt követően villamosra szálltunk, egy ideig azzal utaztunk, majd sétálva mentünk tovább a Hadtörténeti Múzeumhoz. A diákoknak tetszettek az első világháborús fegyverek, történetek, élvezték a múzeumot.

Ezután gyalog ellátogattunk a Láthatatlan Kiállításhoz. Mindenkinek nagyon fura volt, hogy teljes sötétségben kellett tapogatóznunk, illetve közlekednünk, ez a kiállítás remekül megmutatta, hogyan élik mindennapjaikat a látássérültek.

A napot úgy zárták a tanárok és a diákok, hogy mindenki eltölthetett két órát a WestEndben, és azt csinálhatott, amit csak akart. Ezt követően vonattal utaztunk vissza Hajdúszoboszlóra, és mindenki hazament.

 

Tóth Bence 9.B


2018-10-17 22:21:23
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
kirándulás
TOVÁBBI HíREINK
 
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
 
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
 
Ballagás 2022.04.29
Ballagás 2022.04.29
 
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
 
DÖK nap 2022.04.13.
DÖK nap 2022.04.13.
 
Fordított nap az iskolában
Fordított nap az iskolában