A BGE látogatott el hozzánk

A BGE látogatott el hozzánk
A BGE látogatott el hozzánk

2019. február 21-22-e igazán különleges élményt nyújtott a 10., illetve 11. évfolyam egynéhány tanulója számára, ugyanis a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két előadója tartott nekünk interaktív tréninget „pályaorientációra motiválás” témában. Rengeteg izgalmas programot, tevékenységet szerveztek nekünk ez alatt a két nap alatt, amikre szívesen gondolunk vissza.

Már az első nap felhőtlen hangulatban telt, és nevetésből sem szenvedtünk hiányt. A teremben félkörbe rendezett székeken foglaltunk helyet, és kíváncsian találgattuk, mi minden vár ránk. Eleinte mindenki meg volt szeppenve kicsit, de ez rövid időn belül feledésbe merült. Ehhez az is hozzájárult, hogy meglepő vendégszeretetben volt részünk, hiszen a szervezők nassolnivalóval és üdítővel vártak bennünket.

Indításképp nagy vonalakban bemutatkoztunk, majd névtáblát készítettünk magunknak. Ezt követően a keresztnevünk betűit egy lapra egymás alá írtuk, és minden egyes betűhöz egy-egy jellemző tulajdonságot rendeltük. Akadt egy szó, amit többen is írtunk, ez pedig az „intelligencia”.

Hogy kicsit megmozgassuk a lábainkat, az egyik óraközi szünetben az iskolát jártuk végig párokban. Feladatunk volt: körbekérdezni a tanárokat és diákokat egyaránt arról, hogy mi jut eszükbe, ha azt a szót hallják, intelligencia. Többen gondolkodóba estek a kérdés hallatán, de végül minden megkérdezettnek sikerült egy-két gondolatot fűzni a témához. Ezután a felvett anyagot lejátszottuk egymás között, és átbeszéltük az általunk gyűjtött válaszokat. Valamennyien azt tapasztaltuk, hogy a szót meghallva kivétel nélkül mindenkinek az IQ jut eszébe, és senki nem gondol az EQ-ra.

Mindezek után három csoportba rendeződtünk. Minden csoporton belül a közös hang megtalálása volt a cél négy megadott szempont alapján (előny, hátrány, lehetőség, eredmény). Miután közösen felfedtük erősségeinket, ill. gyengeségeinket, egy embernagyságú ábrát kettéosztva (jobb és bal oldalra) felírtuk a pozitív és negatív tulajdonságokat.

Az ezt követő feladat nagyon érdekes volt számomra, mert közben olyan dolgokat tudtam meg a jelenlévőkről, amelyek a mindennapi érintkezés során nem szokványosak. Egy lapon – táblázatba rendezve – az általánostól eltérő, konkrét kérdések voltak felsorakoztatva minden résztvevőnek. A feladat az volt, hogy a teremben körbejárva spontán tedd fel a kérdéseket egy-egy személynek. Ha három egymás melletti vagy alatti mezőben az „igen” válasz jelent meg, az egy BINGÓ-t jelentett. A legtöbb BINGÓ-t szerzett játékos nyert.

A nap utolsó feladataként ismét csoportokba tagolódtunk, és egy-egy céget alapítottunk, meghatározva annak nevét, fő tevékenységét, valamint helyadatait. Ötletes kis megoldások születtek.

Másnap kipihenten, újult erővel láttunk neki a ránk váró próbatételeknek. Bevezetésképp egy mentálhigiénés játékot játszottunk, amelynek az volt a lényege, hogy egy általunk választott kép alapján fejezzük ki aktuális állapotunkat. Miután ez megtörtént, a „Magyarország, szeretlek!” című műsorból jól ismert „Szóbeszéd” játék következett. Ehhez nem kellett más, mint öt főt kiválasztani, és ők máris letesztelhették rövid távú memóriájukat.

Az igazán nagy kihívás csak akkor vette kezdetét, amikor nekünk kellett kitalálni egy olyan történetet, amelyben mind a 16 résztvevő szerepet kapott. Fergeteges sztorikat kreálva hatalmas hahotázás lett úrrá rajtunk. Majd, miután jól kinevettük magunkat, önismereti tesztet töltöttünk ki, melyekben egytől négyig terjedő skálán osztályoztuk önmagunkat, készségeinket, képességeinket. A pontok összeadása után – nem meglepő módon – mindenki a rá jellemző eredményt kapta.

Ezután visszatértünk előző nap alapított cégünkhöz: részleteztük a munkavállalók bérét, elszámoltuk a költségeket az adott kereten belül (ami 100.000.000 Ft volt), és meghatároztuk, hogy milyen alkalmazottakat keresünk a vállalkozásunkba. Mindezt egy plakáton tettük közzé, amelyen természetesen szerepeltettük a társaság logóját is.

Amikor mindenki elkészült a feladattal, a csoportok bemutatták egymásnak vállalkozásaikat, s felhívták a figyelmet a munkalehetőségekre. A következő feladat is ehhez kapcsolódott: motivációs levelet kellett írni a választott cég igazgatójának, melyben az általa meghirdetett állásra jelentkezünk. A szerencsés jelölt kiválasztása után állásinterjú lebonyolítása volt a teendőnk.

A casting végeztével választanunk kellett egy párt magunknak, akivel közelebb kerültünk, jobban megismertük egymást az eltelt két nap alatt. Végezetül pedig egy BGE emblémával ellátott jojót kaptunk ajándékba.

Tömérdek olyan impulzus ért e kis idő alatt, melyre örömmel gondolok vissza. Nemcsak hogy jól éreztem magam, de jobban megismertem a körülöttem lévőket és önmagamat, valamint megtanultam együtt gondolkodni, csapatban dolgozni is.

 

Szöveg: Kovács Mónika 10.A

Képek: Kerékgyártó Tamás és

Karalyos Csabáné Rácz Etelka


2019-03-01 08:37:31
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
programok
GINOP
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
TOVÁBBI HíREINK
 
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
Felnőttek szakmai oktatása 2022-2023. tanévben
 
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás a 2022/2023-as tanévre
 
Ballagás 2022.04.29
Ballagás 2022.04.29
 
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredm...
 
DÖK nap 2022.04.13.
DÖK nap 2022.04.13.
 
Fordított nap az iskolában
Fordított nap az iskolában